Please reload

Friss bejegyzés

Lőrincz Éva pszichodrámavezető, coach

2017/01/27

1/1
Please reload

Kiemelt bejegyzés

„Elviselni” a boldogságot: boldogság-szorongás és önszabotázs

2017/02/19

A Stalker című filmben három férfi keresi a Szobát, ahova belépve teljesül mindaz, amire a szívük mélyén vágynak. A Tudós, az Író és a vezetőjük, Stalker, egy veszélyekkel teli, ismeretlennel tájon, a Zónán át haladnak lépésről lépésre, óriási elővigyázatossággal, rengeteg erőfeszítéssel, hogy eljussanak a Szobáig. Amikor azonban odaérnek, egyikük sem lép be az ajtón, mindannyian megrettennek attól, hogy mi rejtőzhet a szívükben.  

 

A boldogság ígérete nagyon hasonlóan működik a Szobához. Mindannyian arra vágyunk, hogy beteljesüljön a szívünk vágya, vágyunk a teljességre, a másik emberi lény közelségére, tehetségünk teljes kibontására, életünk kivirágoztatására, kalandokra és szerelemre. Gyakran azonban, amikor ez lehetővé válna, rémülten meghátrálunk, és bénult állapotba kerülünk.

 

Találkoztál már annak rémületével, hogy az, akire vágytál igent mondott rád? Vagy annak a súlyával, hogy megkaptad azt a lehetőséget, amit annyira szerettél volna? Érezted már úgy, hogy megmásztál egy hegyet, a tetején állsz, és nem érzed azt, amit képzeltél, hogy majd érezni fogsz? Volt már úgy, hogy leszálltál a repülőről, és azzal a lendülettel szerettél volna visszaszállni a következő hazatartó járatra? Fordultál már vissza a Szoba ajtajából? Ha igen, légy üdvözölve a boldogság-szorongásban.

 

A boldogság-szorongás ősi félelmeinkből táplálkozik: most megkaptam valamit, amit annyira akartam, és mi lesz, ha mégsem tudok élni a lehetőséggel? Ha elfogadom, amit az élet felkínál, az kötelez is, hogy megbecsüljem. Hogy beletegyem magam, hogy kitartsak benne. Mi van, ha elrontom a kapcsolatot, mi van, ha nem felelek meg a feladatnak, mi lesz, ha kiderül, hogy kevés vagyok mindehhez?

 

Vagy mi lesz, ha túl fárasztó lesz boldognak lenni? Mi lesz, ha túl fárasztó lesz együtt lenni a másikkal, ha túl fárasztó lesz végigcsinálni azt a munkát, ha túl nehéz feladatokkal kell megküzdeni azon a kalandos utazáson, amelyikről mindig is álmodoztam?

 

És ha mindez nem lenne elég, a boldogság még felkavaró is. Bekukucskálva ennek a szobának az ajtaján, nem csak azt láthatom, amit annyira szeretnék, de azt is meg kell látnom, amit eddig nem kaptam meg. Azok az emberek, akik nagyon szenvedtek az emberi kapcsolatok hiányától, egy igaz barátság vagy szerelem beteljesülésekor annak a fájdalmát is újraélik, amikor mindezt elérhetetlen volt a számukra.

 

Azok, akiknek keservesen meg kellett küzdeniük azért, hogy helyzetbe hozhassák magukat, egy nagy esélyt kapva újraélik az összes kemény küzdelmüket is. A hegy tetejéről szétnézve szinte befogadhatatlan az érzés, hogy mindezt a szépséget és távlatot nem láthatjuk az életünk minden napján.

 

De a legmélyebb félelem a boldogsággal kapcsolatban, azt hiszem az, amiről a Stalker szól: mi van, ha mindez nem elég

 

 

 

Mi lesz, ha kiderül, hogy amire vágyom, nem tesz boldoggá, mi lesz, ha kiderül, hogy csak csalóka délibábot követtem? Mi lesz, ha kiderül, hogy üres vagyok, mint a kagyló héja, hogy a legjobb életről szőtt álmaim csak levegővel telt szappanbuborékok?

 

Az előttem álló boldogság olyan hely, ahol még nem jártam: idegen és ismeretlen vidék, ahol azzal az önmagammal találkozhatok, akit még nem ismerek. Aki megéli a boldogságszorongást, annak az előtte álló ígéret egy szakadék pereme, ahol vagy beleveti magam a mélységbe, vagy visszafordul.

 

Ez igen feszítő érzés tud lenni, amitől minél hamarabb szeretnénk megszabadulni. Mégis, ha a küszöbön álló boldogsággal szemben azt választjuk, hogy meghátrálunk, nyilvánvalóan a legjobb lehetőségeinktől fosztjuk meg magunkat.

 

Mégis, mit tehetünk tehát? Mi a kiút ebből az önmagunknak állított csapdából?

 

Én Nathaniel Branden, amerikai pszichológus egyik könyvében találkoztam először ennek a jelenségnek a leírásával, és az ő válaszánál a fenti kérdésre nem találtam eddig jobbat:

 

„Ha a boldogság feléleszti bennünk a szorongást, akkor a késztetés, hogy csökkentsük vagy elszabotáljuk a boldogságot nagyon is érthető. Ez teljes mértékben emberi reakció. Létezik azonban egy jobb megoldás, noha ezt fel kell fedeznünk és gyakorolnunk kell. Amikor boldognak érezzük magunkat, és ez a boldogság szorongást és elveszettség-érzést vált ki belőlünk, meg kell tanulnunk, hogy ne csináljunk semmit. Ez azt jelenti, hogy lélegezzünk bele az érzéseinkbe, engedjük meg őket, figyeljük meg a saját folyamatunkat, lépjünk bele a tapasztalatunk mélységébe, miközben tudatos szemlélői is maradunk mindennek, és ellenállunk a késztetésnek, hogy önromboló viselkedésekre adjuk a fejünket. Így idővel képesek leszünk kialakítani egy toleranciát a boldogsággal szemben, és képesek leszünk növelni azt a képességünket, hogy pánik nélkül megéljük az örömöt.”

 

Ahogy Branden írja, a boldogság és az öröm sokunk számára olyasvalami, amihez hozzá kell szoktatnunk magunkat, amelyet meg kell tanulnunk „elviselni”, amivel szemben ki kell alakítanunk egy toleranciát. Minél kevesebb feldolgozatlan érzéssel küzdünk, minél inkább merünk bízni abban, hogy meg tudjuk ítélni, hogy mi jó nekünk, és minél inkább képesek vagyunk felelősséget vállalni azért, amit szeretnénk az élettől, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a döntő pillanatban be tudunk lépni azon ajtón.

Megosztom Facebookon
Megosztom Twitteren
Please reload

Kövess minket

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Cimkék
Please reload

Archiv
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
Pszichodráma