RÓLAM

Több mint egy évtizede dolgozom pszichodráma-vezetőként és coachként. Az ELTE bölcsészkarán magyar, esztétika és kommunikáció szakot végeztem, majd néhány évig különböző helyeken dolgoztam: voltam újságíró, kommunikációs vezető, tartalomfejlesztő és szoftverfejlesztési projektvezető is. Egy idő után úgy éreztem, hogy noha izgalmas és kreatív dolgokkal foglalkozom, valahogy a lényeg mindig kimarad. Arra vágytam, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatba kerüljek az emberi dolgokkal, mindazzal, ami az emberi életben zajlik. 

Ekkor találkoztam először a pszichodrámával, és úgy döntöttem, elvégzem a Magyar Pszichodráma Egyesület képzését, és dramatistává válok. Munkámra a magyar tanáraim mellett Max Clayton, ausztrál pszichodramatista volt a legnagyobb hatással, akitől megtanulhattam nem csak nyitott szemmel, de nyitott elmével és nyitott lélekkel élni az életemet.

Számomra a tartalmas és boldog emberi élet nem olyasvalami, amire, ha szerencsénk van, rábukkanunk, hanem sokkal inkább valami, amit teremtünk, létrehozunk, amit alakítunk és formálunk. A dramatikus munkában a gyógyulás a mindenkiben munkáló alkotó, művészi erőből születik. Hiszem, hogy az élet szeretetéből, a szabad tapasztalásból és a nyitott tanulásból olyan ajtók nyílnak, melyek motiválttá és eltökéltté tesznek minket személyes növekedésünkben. A pszichodráma színpada számomra az a hely, ahol mindez megtörténhet.

Mindemellett megtapasztaltam azt is, hogy az értő és nyitott figyelem, a fókuszált, személyes négyszemközti találkozások mennyi energiát és éltető erőt tudnak adni nekem és másoknak. Coachként egyéni munkában azon dolgozom a hozzám fordulókkal, hogy az életük aktív alakítóivá tudjanak válni, akár a magánéletről, személyes kapcsolataikról, akár a munka világáról, előmenetelükről, hatékonyságukról legyen szó. 

Mindeközben mindig keresem a növekedés és a fejlődés lehetőségeit magam is: jártam két évet a Károly Egyetem Mentálhigiénia Szakára és három évet a Pécsi Egyetem Pszichológia Doktori Iskolájába, több mint tíz éve aikidózom, nyolc éve táncolok az 5Ritmus módszer segítségével, és négy éve jógázom rendszeresen. Barátnőmmel megalakítottuk a Kézimunkások Szakszervezetét, ahol közösen kötünk-horgolunk, újabban pedig a zentangle és a mandalarajzolás köt le.